Na, beszereztük Anyutól a szükséges iPad-et, úgyhogy semmi nem állhatja majd útját a kinti blogolásnak, juhéj. Alakul a program is, megvettük a repjegyet Csengduba és kinéztünk pár helyet amit mindenképp meg akarunk nézni - lesz benne sok-sok pandamaci, valami kurvanagy gát (ezt könnyen kitalálhatjátok melyikünk szeretné megnézni), lebegő hegyek, Li folyón evezés, Yanghuo környékén biciklitúrázás és pár nap (elvileg-) nyugis vidékre kirándulás. Meg indokolatlanul sok vonatozás, még így is, hogy az út nagyobb részét repülővel tesszük meg, sokat fogunk szívni vonatokon. Főleg, hogy a kínai vasút még az itthoninál is lassabb, 500 km-t 10-12 óra alatt tesz meg. Bár asszem itthon is valami ilyesmi az átlag. Mindenesetre kb. 2500-3000 km vonatút áll előttünk, ami 50-60 óra vonatozást jelent. Majd igyekszünk éjszakára időzíteni hogy kipróbáljuk milyen is az, amikor 4 kínaival kell osztozni az emeletes ágyakon.
1 héttel és 3 nappal az utazás előtt
2011.07.19. 12:11 loranded
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://haromhetkinaban.blog.hu/api/trackback/id/tr373079825
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Réker 2011.07.20. 02:00:39
Nagyon örülök a fejleményeknek!
:-)
Várom a híreket a vízumról, úgy tűnik, minden más sínen van...
:-)
Várom a híreket a vízumról, úgy tűnik, minden más sínen van...
SPetter 2011.07.21. 14:16:21
Még hogy nem kell regisztrálni a kommenteléshez...
Jól látom, hogy az alsó képen Ti vagytok rajta? Hol készült és mikor? Gera tényleg alszik rajta vagy csak megjátssza?
Jól látom, hogy az alsó képen Ti vagytok rajta? Hol készült és mikor? Gera tényleg alszik rajta vagy csak megjátssza?
